Remélem ennek a bejegyzésnek a megírásakor, 2 nap elteltével már nincs senki a hó fogságában. Biztosan nagyon sok bírálat éri majd a kormányzatot a helyzet kezelésével kapcsolatban, én azonban a blog címéhez hűen, a pozitívumot, a reményre okot adó cselekedeteket szeretném most kiemelni. Ez pedig a magyar társadalom szolidaritása, segítőkészsége a rendkívüli körülmények között.
Épp a minap csöppentem bele egy fórumon a szolidaritással kapcsolatos vitába, amiben igen érdekes vélemények hangzottak el a témával kapcsolatban. Ezért is érintett érzékenyen az a rendkívüli helyzet, ami most előállt az országos havazás és a viharos szél nyomán. Gondolom, nem kell senkinek ecsetelni a történteket, a közösségi média tele volt a különböző helyszínekről érkezett megdöbbentő, sokszor szívszorító történésekkel. Majdhogynem az egész ország katasztrófa sújtotta területté vált szinte pillanatok alatt.
A katasztrófáról persze azonnal asszociálhatnánk a katasztrófavédelemre, ami ilyen rendkívüli helyzetekben az emberek segítségére siet. Nem akarok hosszan elmélkedni arról, hogy az előbbi állítás látványosan megbukott nálunk, hiszen még 24 óra elteltével is több százan várták az utakon, hogy kimentsék őket a hóból. Ezt már számos ellenzéki párt, véleményformáló internetes fórum megtette, a kormány pedig természetesen védi a mundér becsületét. Szerintük a katasztrófavédelem példásan vizsgázott.
Ami a történtekkel kapcsolatban szerintem sokkal fontosabb, hogy látva a rendkívüli helyzetet és a bajbajutottak segélykéréseit, a társadalom hirtelen mozgásba lendült és elkezdtek záporozni az interneten a legkülönfélébb felajánlások segítségnyújtásra. Élelmet, szállást, traktort ajánlottak fel az emberek, elindultak, hogy segítsenek társaikon, akik már hosszú órák óta vártak hiába az állam segítségére. Felemelő volt látni, hogy milyen sokan próbáltak valamilyen módon segíteni ismeretlen embertársaikon.
Elgondolkodtam ezen a jelenségen, ami nyilvánvalóan nem új a világon, de persze még Magyarországon sem. Rendkívüli körülmények között sokakban felébred a segíteni akarás. Mégis, úgy vélem, hogy nagyon fontos kiemelni ebben a mostani magyarországi helyzetben ezt az áldozatkészséget, a szolidaritást, amelyet egymással szemben tanúsítottak az emberek. Hiszen már nem is tudom hány éve, hogy egyfolytában arról beszélünk, hogy a magyar társadalom mennyire megosztott, mind politikai, mind egyéb értelemben. Sokszor elbeszélünk egymás mellett, mindenki panaszkodik a széthúzásra, hogy semmi jót nem lehet megvalósítani, mert egyszerűen képtelenek vagyunk együttműködni. Erre most jön az évszázad hóvihara és rögvest megdőlnek ezek a beidegződések.
Mert van olyan pillanat, amikor az ember látva a másik ember helyzetét, igazán emberré válik és félreteszi a saját problémáját, nehéz helyzetét, előítéleteit, azért, hogy másnak segíthessen. Látni kell, hogy ez az a pillanat, amikor nincs megkülönböztetés ("korra, nemre, fajra, nemzetiségre, vallásra vagy foglalkozásra való tekintet nélkül" meg ilyenek), csak emberek vannak, akik más embereken segítenek. Ezeket a pillanatokat jól az eszünkbe kellene vésni, és terjeszteni, hogy minél többen rájöjjenek, hogy mi itten ebben a kis országban elsősorban nem gazdagok/szegények, magyarok/romák, jobboldaliak/baloldaliak stb. vagyunk, hanem emberek. Egy társadalom társadalom tagjai, akik mind felelősek valamelyest az összes többiért. Néha segítségre szorulunk és néha lehetőségünk van másokon segíteni, de mindenképpen erősebbek vagyunk, ha törődünk egymással, együttműködünk, ha kell és elfogadjuk, hogy egy közös jóért dolgozunk.
Persze tudom én, hogy a szürke hétköznapokban sokkal nehezebb embernek maradni, amikor a megélhetésért kell küzdeni, amikor a kilátástalanság egyre nagyobb. Sokkal egyszerűbb elfogadni, hogy azért rossz nekünk, mert valakik ezért hibásak (legyen az az Európai Unió, az IMF, a kommunisták, a multik, a zsidók, a cigányok vagy bárki más), haragudni rájuk és várni, hogy majd az állam megment minket a közfoglalkoztatással, a rezsicsökkentéssel vagy éppen a fenekestül felforgatott katasztrófavédelemmel. De talán ez a mostani eseménysorozat is hozzájárul ahhoz hogy egyre többen belássák a dolgok nem így működnek. Hiába állítja bárki a TV képernyőn, hogy a dolgok a legnagyobb rendben mennek, amikor mindenki számára nyilvánvaló, hogy a bajbajutottak legfeljebb szolidáris embertársaikra számíthattak. Viszont nagyon remélem, hogy ebből a tényből, hogy egymásra számíthatunk a bajban, tudunk erőt meríteni a saját társadalmunkkal szembeni hithez és reménykedni megint egy kicsit, hogy érdemes itt élni, dolgozni, küzdeni azért, hogy egyszer majd a nem túl távoli jövőben egy kicsit igazságosabb, összetartóbb, boldogabb hely legyen Magyarország.
